Demonstrációt tartott a Labrisz Leszbikus Egyesület székháza előtt a Mi Hazánk
2020. október 04. 11:32
„Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, igenis a magyar családokra kell építeni a jövőt, és a gyerekeinket minden káros propagandától meg kell védeni” – fogalmazott Dúró Dóra.
2020. október 04. 11:32
p
0
0
121
Mentés
Demonstrációt tartott a Meseország mindenkié című mesekönyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület székháza előtt a Mi Hazánk Mozgalom.
Ahogy azt már korábban megírtuk, Toroczkai László, a mozgalom elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az LMBTQ-közösség az elmúlt napokban „kimutatta a foga fehérjét”: halálosan megfenyegették Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét és Schittl Esztert, a CitizenGO kampányigazgatóját, amiért felemelték a hangjukat az ellen a mesekönyv ellen, amelyben „aberrált torzításokkal” újraírták a tradicionális történeteket, és amellyel a „kisgyermekek lelkét, egészséges fejlődését igyekeznek támadni.”
„Undorító és tűrhetetlen, hogy családanyákat fenyegetnek erőszakkal. A Mi Hazánk nem hagyja ezt, továbbra is fel fogunk lépni ellene. Kiállunk a véleményünk mellett: Ez után is harcolunk, hiszen a hagyományos, egészséges családmodellre kell építeni a magyar jövőt!” – írja a párt a közösségi oldalán.
Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese egy posztjában úgy fogalmazott: „Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, igenis a magyar családokra kell építeni a jövőt, és a gyerekeinket minden káros propagandától meg kell védeni.”
„Könnyebb az országot járva haknizni, és riogatni az embereket, mint részt venni a kemény munkában” – így kommentálta Csibi Krisztina azt, hogy Magyar Péter pártja nem indul az időközi választáson.
Rétvári Bence miniszterhelyettes a parlamentben kijelentette, 2010-ben csak 81-en ültek börtönben pedofil bűncselekmények miatt, most pedig a számuk elérte a 700-at, ez pedig azt jelenti, hogy a baloldali kormányzás alatt 600 ilyen ember sétálhatott szabadon.
A Tisza Párt elnöke újabb és újabb elméletekkel áll elő, hogy a kormányt hibáztathassa, de a rendőrség a bizonyítékok alapján folytat nyomozást, Magyar Péter állításait pedig visszautasítja.
p
3
0
21
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 121 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. október 07. 09:14
A félresikerültek átlépték a vörös vonalat. Nekünk a nagy többségnek is át kell lépnünk a tolerancia határát. Innentől kezdve mi is intoleránsan agresszíven fogunk fellépni. Az egészségeseknek ugyanis nem a betegek fogják meghatározni az egészséges élet kritériumait. Nem a farok csóválja a kutyát.
Orbán Viktor szintén megszólalt ebben az ügyben és azt mondta, hogy hagyják békén a gyerekeinket.
Ha veszélyben vannak a gyermekeink, akkor a kormánynak kell lépnie és nem a csőcseléknek. A csőcseléknek pedig a kormány ellen kell tüntetnie.